Telt ház fogadott minket a Thália Színház stúdiószínpadán. Gubás Gabi Teljes lényeddel című önálló estjére jegyet már nem, csak szakmai jegyet kaptam. Ahogy sorban álltunk a bejáratnál, az tűnt fel, hogy a közönség soraiban milyen bő „kétharmados többségben” voltak a nők. Pedig Polcz Alaine-t megelőzi tragikus híre, hogy mennyiféle szenvedést és bajt viselt el élete során. Vajon miért vannak akkor a nők többségben a nézők között? Talán valamifajta rokonszenv-nyilvánítás gesztusa lenne ez egy sokat szenvedő nőtárs mellett? Vagy a nőknek a pszichológia iránti megkülönböztetett figyelme játszott ebben szerepet? Esetleg a nők jobban viselik a szenvedéssel való szembesítést? Nem tudom, nem tudhatom, nem ismerem a nézők motivációját. Ám úgy sejtem, a közönség összetétele közvetett módon meghatározza az előadás hangulatát is.

Milyen volt az előadás hangulata, atmoszférája? A drámaíró- rendező B. Török Fruzsina az értelmi szerző. De az előadás mégiscsak Gubás Gabi színpadi jelenlétére épül. Szerencsére a színésznő nem él vissza ezzel a lehetőséggel. Épp ellenkezőleg: dicséretes önfegyelemmel és visszafogottsággal játszik, csak a színpadi pillanatokban enged a jupiterlámpák csábításának. De mintha el is várná tőle a közönség azt a fajta közvetlenséget, tegező viszonyt, amely a színésznő játékmódjára jellemző. Hogy ez a fajta
oldott, már-már baráti beavató beszédmód nem volt feltétlenül jellemző a darab főhősére, a tragikus sorsú pszichológusra? Ez sem feltétlenül baj. Bár az előadás egyetlen, hosszú monológja igencsak részletesen eleveníti fel a hősnő életének meghatározó, mert legtaszítóbb, legnehezebben túlélhető pillanatait, mégsem a dokumentarista valóságrekonstrukció a lényege a színpadi előadásnak.

Ehelyett inkább valami élettanítás közvetítésére vállalkozik a színésznő és az író-rendező: nekünk, nézőknek szeretnének segíteni a halálos betegségben szenvedő gyermekekkel foglalkozó hősnő történetének színpadra állításával. Ezért hangzik el az előadás végén Teréz anya intése, amelyet
már a nézőtéri lámpák felkapcsolása után mond el a színésznő, ránk mutatva, mintegy személyes üzenetként.

Írta: Hörcher Ferenc
Forrás: Szemle