polczalaine

Tabutémák a Tháliában

Halál. Gyász. Elmúlás. Veszteség. Erőszak. Tragédia. Megaláztatás. Erős szavak, nem is nagyon beszélünk róluk, mintha attól nem lennének. Pedig életünk részei, ha tetszik, ha nem. Polcz Alaine – a Magyar Hospice Mozgalom és alapítvány létrehozója – életében számos borzalmat és megrázkódtatást élt át, de a reményt, hogy egyszer minden jobb lesz, soha nem adta fel.

Gubás Gabi Jászai Mari-díjas színésznő nem kisebb dologra vállalkozik önálló estjében, minthogy ezeket a tabutémákat közelebb hozza hozzánk, Polcz Alaine életén keresztül. A Teljes lényeddel című előadás a hitet, a reményt, a kitartást, az akaraterőt hivatott megmutatni, és megértetni azt, hogy az ember mindig, minden szituációból képes talpra állni. Ahogy a színésznő fogalmaz: „a pozitív szemlélet bennem is megvan, de ebben az a zseniális, hogy tanulható és tanítható dolog”. A B. Török Fruzsina rendezte előadásban Gubás Gabi segítségével saját életünk eddig megválaszolatlan kérdőjeleire is válaszokat kaphatunk. És az is biztos, hogy a másfél órás előadás után egy életre megjegyezzük Polcz Alaine nevét.

Írta: Steindl Gabriella, Fotó: Irány Pécs!
Forrás: deszkavizio.hu

Számvetés és elengedés pillanatai

A Teljes lényeddel című monodráma, amely Polcz Alaine életén vezet végig bennünket, ismét látható a Thália Színház Arizona Stúdiójában január 9-től. A B. Török Fruzsina rendezte darabban Polcz Alaine-t Gubás Gabi alakítja. A mély fájdalommal, de tanulságokkal teli életet hol előre felvett hanganyagokból ismerjük meg, amelyeket szintén Gubás Gabi mond, hol pedig élőben meséli, egészíti ki a színésznő ezeket. De már az előadás elején leszögezi: „minden okkal történik”, és a néző bensőséges, őszinte „beszélgetésnek”, vallomásnak, különös terápiának lehet a tanúja életről, túlélésről és halálról, amelyet Gubás Gabi kellő érzékenységgel tolmácsol.

A csaknem kilencvenperces előadáson a rendező úgy oldja meg kreatívan Polcz Alaine életrajzának felvázolását, hogy egy-egy „eltemetett” tárgyon keresztül mesélteti a szereplőt – egyfajta számvetés és elengedés megható pillanatai ezek.

Ott hever a homokkal borított ravatalnál egy pisztoly, egy fémflaska, egy fénykép Mészöly Miklósról és néhány játék, amelyek mind a nő életszakaszának egy-egy fontos szimbólumai. A pisztoly és a flaska a háborút jelképezik, s azt a rengeteg szörnyűséget, amit első férje, János megaláztatásai, valamint a háború idején el kellett szenvednie.

A nő mindezt mégis úgy éli meg, hogy a rengeteg testi-lelki seb nem volt hiábavaló, át kellett élnie – és itt, ezen a ponton válik a monodráma valamiféle bölcs útmutatássá. Mészöly Miklós fényképe kettejük házasságáról mesél: bár a férfi az első tíz évben nem lépett félre, mégis pokoli házasság volt aztán, szeretők, betegség jellemezte több mint ötven éven át tartó kapcsolatukat. Alaine többször beadta a válókeresetet, de Mészöly mindig visszakönyörögte magát. A játékok pedig életének arra az időszakára utalnak, amikor a halálos beteg gyerekekkel foglalkozott, és sikerrel működtette a kórházban a Játékdiagnosztika Osztályt.

Ahogy Alaine egyre több mindent megoszt a nézővel életéről, a fájdalmas sors mellett kibontakozik egy nagyon értékes tartalom: élettanácsokat kapunk tőle, amelyekben kimondja a legfontosabbat. Minden kudarc, minden bukás, minden szenvedés azért történik velünk, hogy ezáltal többek és jobb emberek lehessünk. Ez a hihetetlenül erős asszony, a rengeteg átélt szörnyűség ellenére képes volt minden nehézségen, bántalmon, embertelen-kilátástalan helyzeten felülemelkedni. Képes volt élni és csodával határos módon mindent túlélni, még a gyászt is. Küldetése talán, hogy mindazt az élettapasztalatot, amit szerzett, az embereknek továbbadja, vigaszt, reményt, megoldást adjon.

És azt, hogy mennyire igényeljük az efféle, inspiráló élettanácsokat, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az előadások nagy részére már minden jegy elkelt..

Írta: Petrovics Gabriella, Fotó: Bodnár Patrícia
Forrás: magyarhirlap.hu

Egy korszak lezárul

Polcz Alaine – Teljes lényeddel, Thália Színház

Keresve sem találhattam volna megfelelőbb előadást írásom tárgyául a Vasárnapi Hírek utolsó, búcsúzó számába Polcz Aline műveiből összeállított színházi estnél. Polcz Alaine tanatológus, elmúlással foglalkozó pszichológus, aki maga is sokszor szembenézett a halállal, és aki derűvel tekintett vissza életére. Néhány alapmondatba összesűríthető, amit az előadás írásain és életén keresztül át akar adni nekünk egy élet tapasztalatának eszenciájaként. Polcz Alaine vallotta, hitte, mindennek oka van, és minden elnyeri idővel értelmét. Lezárulnak korszakok, hogy újak következhessenek. A kudarcok pedig más perspektívából lépcsők.

Egy ravatal áll a színen, ám ez játékot rejt, az élet játékát. (A Világjáték nemzetközi hírű játékterápiás eszköz Polcz Alaine találmánya.) Az élőket itt hagyó pedig épp ő maga, aki teázgatás közben a haláláig vezető utat meséli. Homokba helyezi múltja relikviáit, eltemeti, s elengedi őket. Polcz Alaine búcsúzik, szemlét tart s végignéz életén. A ravatal mögött három szék – a gyászolók, búcsúztatók helye, ám itt ezeken is Polcz Alaine (Gubás Gabi) ül. E szövegek, éppúgy, mint művei, tulajdonképpen párbeszédek önmagával, saját életével.

Felváltva halljuk Gubás Gabitól ezt az élettörténetet élőben és felvételről. Leginkább az elmondhatatlan (például az erőszaktétel) és a meg nem értettség részeinél szól közvetetten. Mindemellett ez is az önmagával való párbeszéd érzetét erősíti.

Finomra hangolt, érzékeny B. Török Fruzsina rendezése, amely nem a könnyebb, hatásosabb utat választja: az élettörténet traumái, tragédiái által tálcán felkínált nagy amplitúdók helyett Polcz Alaine tragédiák mentén kiérlelt bölcs derűjét választja alaptónusként. Nem lesz így katartikus a mese, sokkal inkább megnyugtató, vigasztaló. Elfogadást tanító, s áttételesen épp ezáltal mégis lélektisztító.

Gubás Gabi is az egyszerűséget választja, amin átsüthet a személyesség, a lélektől lélekig szólni vágyás ereje. Nőiessége, bársonyos hangja, nyílt, tiszta tekintete, harmóniát sugárzó lénye visz magával. Olykor konkrétan is a nézőkhöz szól, szemünkbe néz, kérdez tőlünk. Bevon történetébe s beszélgetőpartnerek leszünk. A végén pedig Teréz anyától való Az élet himnuszával ereszt utunkra.

Nem kell ismernem célomat, mert célom ismer engem – hangzik el Weöres Sándor sora. „Egész lényeddel hasonlítani és emlékezni – talán születik valami új” – végződik Mészöly Miklós idézésével az est. Akárhogy is, ahogy az előadásban is többször elhangzik, egy korszak itt most lezárul.

Írta: Marik Noémi, Fotó: Kállai-Tóth Anett
Forrás: vasarnapihirek.hu

Gubás Gabi: Ez a szerep segített feldolgozni édesapám elvesztését

Hamarosan a Magyar Hospice Mozgalom úttörőjének, Polcz Alaine bőrébe bújik önálló estjén a népszerű színésznő.

Az elengedés tudománya

Akik ismerik, tisztelik és nagy szeretettel ejtik ki a nevét, akik pedig még nem hallottak róla, a Thália Színház darabja után biztos megjegyzik őt. Dr. Polcz Alaine magyar pszichológus, írónő, a tanatológia magyarországi úttörője, a Magyar Hospice Mozgalom, majd alapítvány életre hívója volt, akit a közvélemény úgy ismert meg az ötvenes években, mint Mészöly Miklós Kossuth-díjas magyar író felesége. A halál és gyász kutatása életének egyik fő törekvése volt: a második világháborúban sok sérült, halott embert látott, későbbi életében pedig ő maga is a klinikai halál állapotába került. Borzalmas szenvedéseken ment keresztül szovjet katonák folyamatos, csoportos erőszaktétele, kínzása és a nélkülözés miatt, ráadásul férje is elhagyta.

Soha nem adta fel

A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, de nem tört meg, hanem egy nemesebb utat választott: azoknak segített, akiken valójában már senki nem tudott, a haldoklóknak. Bár a sors nem szánt neki problémamentes életet, helytállásával és pozitív szemléletmódjával számos embert inspirált. Közöttük B. Török Fruzsina írót és dramaturgot, aki színpadi műben mutatja meg a sokszor mostoha, de mégis boldog életet, amelyet a pszichológus élt. A főszerepre pedig nem mást választott, mint a közkedvelt színésznőt, Gubás Gabit.

Egy önálló est mindig nagy felelősség, hiszen az ember egyes egyedül van a színpadon. A Teljes lényeddel ráadásul egy nagyon szenzitív, szomorú témát dolgoz fel. Hogy fogadtad, amikor megkerestek, hogy te alakítsd Polcz Alaine-t?

Mindig kihívás egy magánest. Bár van egy másfél órás zenei produkció, a Gubás Gabi Quartet, ahol élőben énekelek és szavalok, de abban is vannak zenésztársaim, akik kísérnek a színpadon. Ez a darab, ami november 30-án debütál a Thála Színházban, szintén tartalmaz zenés részeket, de nem élő zenekar játssza az aláfestést, így valóban teljesen egyedül vagyok. Rendkívül érdekes és gyönyörű az anyag, amin dolgozunk. Ez egy áttekintés Polcz Alain életéről, ami egészen a haláláig tart. Abban különbözik a róla készült más színpadi művektől, hogy ennek nem az Asszony a fronton című műve adta az alapot, hanem egy teljesen új, átfogó, önéletrajzi darab született. Számomra ez most Isten ajándéka. Ahogy próbáljuk a darabot, mindig rácsodálkozunk az íróval, B. Török Fruzsinával, hogy mennyi párhuzam van az ő élettörténetében és az én saját életemben. Én magam is azt gondolom, hogy az élet gyönyörű szép. Egészen más, ha ezt én, mint Gubás Gabi jelentem ki, mert az emberek azt gondolják, könnyű neked, de ha Polcz Alaine életét megismerve az ő szájából halljuk, amint ezt mondja, akkor talán tényleg elhihetjük, hogy ez így van.

Mi volt az ő receptje, hogy a borzalmak ellenére is meglátta mindenben a szépet?

Kár, hogy ezt az iskolában nem tanítják. Ezt el kell lesni, meg kell figyelni a körülöttünk élőket, hogyan birkóznak meg a fájdalmaikkal, nehézségeikkel, vagy olyan példaképeket kell keresni, mint amilyen ő volt. Mindvégig azt a nagyon egyszerű igazságot követte, hogy a pohár félig tele van, nem pedig félig üres. Arra koncentrált, ami az életében megvan és örömmel töltheti el és nem arra, amit hiányként él meg és elszomorítja. Nagyon nagy visszacsatolás ez számomra, hogy bár eddig ösztönösen éltem így az életemet, jó útnak bizonyul. Polcz Alaine egy egyszerű, törékeny erdélyi lány volt, aki a lelkében mégis nagyon erős volt, ezért is választottuk a darab plakátjaként azt a kis zöld hajtást, ami áttöri a betont. A törékeny kis élet, ami a kilátástalannak tűnő körülményei ellenére is élni akar és fejlődni. Ezt szeretnénk elmondani ezzel a történettel a közönségnek.

Nem kérdés, hogy mennyire fontos ez az üzenet. Kinek az ötlete volt színpadra vinni és miért pont rád esett a választás?

Több éve összefonódik Fruzsival az életünk, legutóbb ugyancsak a Tháliában a Ratkó-lányok című drámájában játszottam. A témát ő találta, de azt mondta, hogy egyből rám gondolt, amikor felötlött benne a darab gondolata. Pályáztunk a Nemzeti Kulturális Alapnál, aminek segítségével az álomból valóság lett, de már több mint két éve bábáskodunk, hogy létrejöhessen. Támogatónk még Agica’s Yarn Product, amely jelmezként egyedi, az előadásra megálmodott kéziszövésű sálat készített számomra, ami nagyban segíti a munkámat az átlényegülésben. A nézők egyébként már most bizalmat szavaztak nekünk, a négy kitűzött előadásra már nem lehet jegyet kapni.

A gyász és az elmúlás témakörével sokaknak nehéz megbirkóznia. A te életedben ez, hogyan alakult? Segített a darab abban, hogy könnyebben tudj elengedni dolgokat?

Kevésbé beszéltem erről, de az édesapám halála két héttel azután történt, amikor megszületett Anna, a kislányom. Úgy éreztem, hogy abban az időszakban az segített át a gyászon, hogy ott volt számomra ő, akiről gondoskodnom kellett és emiatt nem süppedtem bele a mély szomorúságba. Később rájöttem, hogy talán pont ezért nem is tudtam úgy feldolgozni, megélni az érzéseimet. Mindig szoktam mondani, hogy a színészet arra is való, hogy a velünk történő szomorú történeseket ki tudjuk játszani önmagunkból, egyfajta terápiaként. Sokat segített, hogy a szerepben le tudtam tenni azokat a fájdalmakat, amiket korábban nem tudtam. Hallgatni kell az ösztöneinkre, ki kell adni a fájdalmat, de nem szabad benne ragadni abban a keserű, kilátástalan állapotban.

Jelenleg a nagyobb televíziós, filmes produkcióid véget értek, de továbbra is nagyon mozgalmas életet élsz a színházban és azon kívül is. Milyen feladatok várnak rád?

Az életemben most nem egy klasszikus próbaidőszak zajlik, hiszen a szabadidőnkben állítottuk színpadra a Polcz Alaine-ről szóló előadást. Ez sok egyeztetéssel és idővel jár, ráadásul ebben a hónapban mutattunk be egy remek vígjátékot, Francis Veber: Legyen férfi, Monsieur Pignon! című darabját, hamarosan pedig a Kelemen József által rendezett, Bolha a fülbe című bohózatban fogok játszani. Szakmailag ez is kihívást jelent, hiszen rövid időn belül kell átváltani a két szélsőség között: az egyikben a dráma, a másikban a nevettetés okozza a katarzist. Érdekes érzés és nagy kihívás ez, de ennek is meglátom a szépségét.

Írta: Lakatos Melinda, Fotó: Pitrolffy Zoltán
Forrás: femcafe.hu